2015. március 13., péntek

miss A

A Miss A egy 4 tagú  koreai-kínai lánybanda. A csapat neve rövidítése a Miss Asia-nak. A banda A JYP Entertainment által alkotott és az AQ Entertainment által menedzselt. Kezdetben, a kiképzések alatt a Miss A öt tagú volt 2009-ben. Mialatt kiképezték őket, elrepültek Kínába, ahol számos különböző showban feltűntek, hogy bemutassák magukat a kínai közönségnek. Mivel a csapatnak nem volt hivatalos neve, a kínai közösség "JYP Sisters" és "Chinese Wonder Girls" néven ismerte őket. Ugyanekkor a csoport számos változáson is keresztül ment, elsősorban Lim kilépésekor, aki újracsoportosítva lett, hogy a Wonder Girls tagja legyen. Emellett két másik lány is úgy döntött, hogy kilép a csapatból. A JYPE úgy döntött, hogy Fei és Jia össze lesz csoportosítva Suzy Bae-vel, egy gyakornokkal,aki korábban egy internetes bevásárlóközpont modellje volt.
Debütálásik ideje: 2010. 06. 30.
Debütáló dal: Bad Girl Good Girl
Banda színe:
Hivatalos fanclub neve: Say A
Koreai nevük: 미쓰에이


BANDA TAGOK:
- Fei
- Jia
- Min
- Suzy 



MISS A DÍJAK:
2010 - Bad Girl Good Girl - Digital Music Bonsang
2010 - miss A - Rookie Award
2010 - miss A - Popularity Award
2011 - A Class - Disk Daesang
2011 - Goodbye Baby - Disk Bonsang
2011 - GoodBye Baby - Digital Music Bonsang
2011 - miss A - Popularity Award
2012 - Touch - Digital Music Bonsang
2012 - miss A - MSN International Award
2014 - 'The 3rd GAON Chart Kpop Awards





FEI
Születési név:  Wang Fei Fei (王 霏霏)
Születési dátum: 1987. 04. 27.
Születési hely: Haikou, Hainan, Kína
Pozíció:  Fő énekes
Magasság: 164 cm
Súly: 46 kg
Vércsoport: B
 Csillagjegy: Bika
FEI-RŐL:
- Szerepelt a Dream High-ban.

DÍJAI:
2013 - Master Chef Korea Celebrity
2013 - Dancing with the Stars






JIA

Születési név:  Meng Jia (孟佳)
Születési dátum: 1989. 02. 03.
Születési hely: Loudi, Hunan, Kína
Pozíció:  Rapper, énekes, fő táncos
Magasság: 164 cm
Súly: 45 kg
Vércsoport: 0

Csillagjegy: Vízöntő

JIA-RÓL:
- JiA a Miss A fő táncosa.
- JiA amikor belépett a JYP Entertainment-hez elhatározta, hogy Ő fogja a Hip Hop népszerűségét növelni.
JiA rengeteget dolgozik és nagyon megerőlteti magát a sikerükért mégis, mindig tudd mosolyogni.
- A Miss A -s lányok nagyon dicsérik ezt a vidám és gondoskodó hozzáállást.
JiA remekül beszél Koreaiul és nagyun rugalmas egy egyéniség.



MIN
Születési név:  Lee Min Young (이민영)
Születési dátum: 1991. 06. 21.
Születési hely: Szöul, Dél-Korea
Pozíció:  Énekes
Magasság: 161 cm
Súly: 45 kg
Vércsoport: A
 Csillagjegy: Ikrek

MIN-RŐL:
- Min volt a JYP-nál az aki leghoszabb ideig volt gyakornok, a képzése 8 év volt.








SUZY
Születési név:  Bae Sue Ji (배수지)
Születési dátum: 1994. 10. 10.
Születési hely:Gwangju, Dél-Korea
Pozíció:  Énekes, Maknae
Magasság:168 cm 
Súly: 46 kg
Vércsoport: AB
Csillagjegy: Mérleg
SUZY-RÓL:
- Mielőtt Miss A tagként debütáélt volna modell volt.
- Az első olyan női híresség, aki három különböző területen kapott volna díjat(zenei, színházi és filmes kategóriában)
- Mielőtt debütált volna együtt működött a JJ Project-tel.
- Ő és társa Min koreai származásúak, míg Fei Fei és Jia kínaiak.

DÍJAI:
2011 -  KBS Drama Awards - December 31, 2011  -  Best New Actress ("Dream High")
2011 -  5th Mnet 20's Choice Awards - Hot New Star
2011 - Best Couple Award with Kim Soo-Hyun ("Dream High")
2012 -  KBS Drama Awards - December 31, 2012 -  Popularity Actress Award ("Big")
2012 - MTN Broadcast Advertisement Festival Women's CF Model Award
2012 - MTN Broadcast Advertisement Festival Women's CF Model Award
2012 -  33rd Blue Dragon Film Awards) - November 30, 2012  -  "Popularity Award'"
2012 - KBS Entertainment Awards - Best Female Newcomer of the Year for Variety Shows
2012 - KBS Entertainment Awards - Best Cameo Appearance on a Variety Show
2012 - KBS Drama Awards - Popularity Awards
2013 - MBC Best Actress (mini series)














KÉPEK AZ EGYÜTTESRŐL:


( miss A & 2AM )















 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése